És ma késő délután/kora este (kinek mi) eljött az első mérkőzés napja. Fél 7-kor kezdett a meccs, 6-ra volt megbeszélve a találkozó Totának Rakétának és nekem sikerült elkésnünk. A szurkolóversenyt megnyertük mind létszámban, mind hangerőben. A Sanywin fogadóirodánál a mi győzelmünkre 2,50-es szorzó volt a döntetlenre 3,75-öt fizettek, és az ellenfél sikerére 2,65-ös volt az oddsz.
A bemelegítés jól sikerült (futottam egy kört, és elszívtam egy cigit), de a kezdés után jött az első probléma. Az ellenfél meze, hogy is fogalmazzak, hagyott némi kívánnivalót maga után (nem volt egyforma, valamint két játékosuknak is olyan szerelése volt, mint nekünk). De a spori jófej volt, és engedte elkezdeni a játékot.
És akkor elkezdődött.... Középkezdésután, Gery rögtön rárugta, mivel szabad volt az út a kapuig. Lövése talán 10-15 centivel kerülte el a kaput.:( (ha ez beakad sztem 7-0 ide). Aztán beindult az ellenfél, nagyon egyszerű volt a taktikájuk. Volt egy csatáruk, aki állandóan lesen állt (de mivel nem volt lesszabály, így beszoptuk), és várta az előreívelt labdát. Mivel sajnos az első 10 percben hajtott minket a lelkesedés nagyon sokszor marad a srác, üresen, és jópárszor csak a szerencse mentett meg minket a góltól. A 6.-7. perc környékén elkezdtünk rotálni a cserékkel, így jómagam is sorra került, sajnos volt egyszer-kétszer, hogy nem tudtam tartani a srácot, az egyik ilyen alkalommal, sikerült összehozniuk egy gólt, ezzel vezettek 1-0-ra.:( A félidő végéig nyomtunk mint állat, de sajnos nem sikerült egyenlítenünk.
A 2. félidőre rendeztük sorainkat megszerveztük védekezésünket, és formás támadásokat vezettünk. Volt itt minden mint a búcsúban, óriási kapusbravúr az ellenféltól, kifelé pattanó kapufa, éppenhogycsak be nem csapódó távoli lövés. Mi pedig folyamatosan rohamoztunk. Rakéta barátomat elég csúnyán szétrugták, de a bíró nem fújt semmt, sőt amikor egyszer a Kovit is szabálytalanul szerelték, ő kérdően nézett a bírora, és megkérdezte tőle, hogy "ugyanmár kedves bírósporttárs, miért nem tetszik jelezni a szabálytalanságot?", azaz " a faszomért nem fújsz, te buzi!' erre még ő kapott 2 perces kiállítást:(.
Az utolsó 5 percben az ellenfél már csak arra törekedett, hogy minél kevesebbet legyen játékba a labda, és ezt egész jól meg is valósították. Ezek után sajna nem tudtunk gólt lőni, pedig az utolsó utáni percig harcoltunk, de a meccs vége maradt az 1-0 az ellenfélnek. A meccs után ők is elismerték, hogy szerencséjük volt, de hát mi ezzel szart sem érünk, pontot nem kapunk érte.
Sebaj jövőhéten újra nekiduráljuk magunkat, és továbbra is töretlenül hajtunk az első győzelmünkért.
2009. április 2., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Annyi pontositást szeretnék közölni hogy Kovi ha jól emlékszem azt mondta a biró sporttársnak "Fújjál már Bazzmeeeg" :D Képeket várjuk. Meg kérek egy irói jogot Sándorom
VálaszTörlésÉn annyit pontosítanék,hogy Gery bajtársunk első kapuralövését is már védenie kellett a kapusnak,ugyanis 10-15 centivel a kapufa mellé ment volna,de befelé....De hát sajna nem jött össze,mint ahogy a meccsen sajnos semmi sem,de ezt még tudjuk be az első meccs miatti izgalmaknak,én biztos vagyok benne,hogy ez még lehet jobb is,szóval fel a fejjel,előre,tovább!!
VálaszTörlés