Sziasztok!
Ismét jelentkezünk, megint sok dologgal kapcsolatban el vagyunk maradva, dehát Sanyinak is akad dolga bőven, és én velem is forgott a világ az utóbbi hetekben, de igyekszünk az információt sűrűbben csepegtetni. Most csak a tegnapi meccsről szeretnék pár dolgot említeni. Nem valami fényes szériában jártunk mostanság, az AS Róma elleni győzelmünk óta nem volt sikerélményünk, 4 vereség, igaz ezek közül csak egyről mondható el,hogy nem sok sanszunk volt, de ezekről később (ja és a Liga Szépei elleni vereségről, és az AS Róma elleni mérkőzésről sem volt bővebb szöveges összefoglaló, ami még mindezek előtt történt, de akkor majd ezt is pótoljuk). Tehát ami azt illeti nagyon égető volt számunkra a 3 pont begyűjtése. Ráadásul ennek a meccsnek már múlt héten le kellett volna zajlania, de az előzményekről a Sanyi már írt pár szót a facebook-on. A mérkőzés előtt 1 ponttal álltak előttünk, ígyhát még rangadónak is nevezhetjük az eseményt, főleg, hogy tavaly két kemény meccsünk volt ellenük, egyiket behúztuk 2-1-re a másikon sajnos 4-1-re kikaptunk, de azt már előzetesen megfigyeltük,hogy vannak náluk hiányzó emberek akik az előző szezonban meghatározóak voltak. A tegnapi nap nálunk is hiányzott pár ember, nevezetesen Sanyi, Kolos és Berci, de a többiek rendelkezésre álltak, ígyhát felállt a kezdéshez a Sengel - Nyári, Fekete, Ujváry Balázs - Kovács, Törőcsik féle kezdő, kispadon Ujváry Szabival, mjad kicsit később Dávid is megérkezett, így két cserénk volt összesen. Igaz az ellenfélnek egy sem volt, nekik is csak a félidő környékén esett be még egy ember. Szóval ahogy a címben is már említettem, kivételesen a B pályán kezdtük meg a mérkőzést, szeles, hűvős időben, viszont annál nagyobb lelkesedéssel. Ráadásul ebben a szezonban még nem fordult elő, hogy ezen a pályán játszottunk volna. Mint ahogy az sem, hogy ezen a pályán valaha nyertünk volna meccsett. De szerintem ez tegnap senkinek nem járt a fejében. Mindenki higgadtan végezte a dolgát, az emberek jól ki voltak osztva, most sokkal kevesebb zavart véltem felfedezni a csapatban, mint ami néha előfordult az utóbbi meccseinken, igaz ez főleg az elől ragadásra, majd az ezutáni visszarendeződésre hátrafelé. Most mindenki megtalálta az emberét, jók voltak a váltások, és meglepően sokat is passzoltunk önmagunkhoz képest, amit örömteli volt látni. Az első 15 percben még főleg a védekezésre koncetráltunk, keveset léptük át a térfelünket, de a védekezéssel mint mondtam nem volt gond. Mondhatnám hibátlan lett volna, hacsak egy ártalmatlan szögletnél nem úgy érek bele a labdába amire az Ákos sem számított, ráadásul a kapunk felé fújó erős szél is rásegített, hogy bepotyázzuk(Ez igen érzékenyen érintett, mivel az előző Aszfalton Villa elleni meccsen is volt egy sajnálatos rólam megpattanó lövés, amiből gól lett, de majd erről is szólunk még). Ígyhát 1-0 az ellenfélnek, nem mondhatnám, hogy nagyon megérdemelten. Erre lassan mi is kezdtünk eszmélni és megkezdtük a csendes nyomást,aminek még az első félidőben meg lett az eredmény egy Törőcsik Norbi féle gól formájában. 1-1-el fordultunk, de így már nekünk is nagyobb volt a támadó kedvünk, és folytattuk a rohamokat a második félidőben. Kezdett fáradni az ellenfél is (jó, persze mi is), de talán nem túlzok, hogy a második játékrész közepére szinte billent a pálya, és egyik veszélyes akciót vittük a másik után, Törő 1 perc alatt 3-szor is vitte egy az egyben a kapusra, Kovi folyamatosan tűz és idegbetegség alatt tartotta az ellenfél kapusát, és Gery is kihagyta szinte a kihagyhatatlant. De ami késik nem múlik, jött is a gól, egy hatalmas Csikar-szögből leadott Kovi-bomba formájában, amit nem védhetett a kapus, 2-1 ide. Végre megint előnyben voltunk, de most nem is álltunk vissza teljesen, folytattuk még a nyomást, ez megmutatkozott egy Kovi féle félpályás lövésben, amit a kapus épphogy kitolt, aztán pedig egy újabb Törő gólban! 3-1, most már kezdtünk megnyugodni. Ez abból is látszott,hogy már a Geryvel is előre mentünk akciózni, mégpedig úgy, hogy passzolgattunk a védelmük között, ami ritkán szokott ilyen pontos formában jelentkezni. Aztán a nagy nyugodtságban még jött egy apró figyelmetlenség és egy újabb gól az ellenféltől, 3-2. Ekkor már tényleg visszahúzódtunk és védtük az eredményt, amit végül sikeresen teljesítettünk is. Így a 4 meccses sikertelen széria után ismét győzelemnek örülhettünk. Szép volt fiúk, nagy gratula még egyszer mindenkinek. Jövő héten az utolsó nyári fordulót játszuk a Mészárosok ellen, akiket vertünk 2-0-ra áprilisban, és mivel 8 forduló után 1 ponttal állnak, azt hiszem nem nagy elvárás ha itt is győzelmet várok. A rengeteg képi, videó, és szöveges anyagot az előző fordulókból, pedig ahogy ígértem igyekszünk a nyár folyamán feltöltögetni ide is, a facebookra is, és most már az Ujváry Balázs féle freeweb-es tárhelyére is. Tehát jövő héten még egy fellépés, utána jöhet a jól megérdemelt pihenés, az elemezgetés, feltöltődés, de persze ne feledjük, gyakolrat teszi a mestert, szóval remélem nyáron még sokszor összehozzuk a csapatot, hogy tovább csiszolgassuk összetartozásunkat. Na, jövő hétig jók legyetek, akivel meg addig nem találkozok annak csók!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése