Na szépjóestét mindenkinek. Múlthéten egy nagyon izzadságszagú meccsünk volt, volt ott minden mint a bucsuban, Kovi már a 10. másodpercben odapakolt az egyik srácnak, ők meg felvették a kesztyűt (bár fizikai korlátaik voltak, de faragtak minket is rendesen), és egy hajtós nem éppen technikás meccset láthatott a közönség. De mint ahogy Vezérszurkoló kollégám írta, vannak biztató jelek. Ezek közül az egyik, hogy az ellenfél a meccs végére jobban elfáradt mint mi (direkt nem egyes szám első személyben írtam, mert én nagyon kipurcantam a végére) . De voltak jó passzok szép cselek szóval tényleg alakulgatunk. A meccsről röviden annyit, hogy az ellenfél 2-0-ás előnyre tett szert (igaz 3 gólt szerzett, de a 3.-nál a srác Maradonának képzelte magát, de a spori még nem 100%-ban vak, így látta az esetet, és kapott is érte a gyerek 2 percet), melyet előbb egy szerencsés (igen nekünk is lehet néha) öngólal, majd egy gyönyörű kapuskidobás utáni Kovi bombával egalizáltunk, de sajnos a meccs végére Fortuna elengedte kis kezünket, így 3-2-es vereséget szenvedtünk. Mely után így áll a tabella:

De ne törődjünk a múlttal, nézzük a jövőt. A Rangers-t az elöző fordulóig simán verhető ellenfélnek tekintettem, de a múlt fordulóban történt valami (9-0-ra leverték a Dósafát) ami egy minimális óvatosságra int engem. Viszont, ha a védelmünk továbbra is jól zár, valamint csatáraink is megtartják góllövő formájukat, valamint Fortuna Istenasszonya is végig velünk lesz (innen üzenem neki, tudom hogy nagyon jó nő:P), kkor megszerezhetjük első győzelmünket. Szóval ahogy a régi nóta is szól: "Fel-Fel Vitézek a csatára!!!"
Esőben vajon lesz meccs? Mert itt most épp esik rendesen
VálaszTörlésÉn úgy tudom hogy elmarad ha nagyon esik,de kinél jelzik ezt a dolgot és hozzám hogyan fog eljutni az információ?
VálaszTörlésMostmár nem esik de azért nem lehet tudni hogy mikor fog. Kimegyek aztán majd meglátjuk mi lesz. Szerintem meg lesz tartva
VálaszTörlés