2009. szeptember 2., szerda
Holnapi meccs info!
Aki tud jöjjön már délután 6-ra, hogy gyakoroljunk, mozogjunk. Hiszen a nyáron elég sok vasárnapi foci kimaradt sokunk életéből. Schwarz,Kolos Dávid és jómagam, már kint leszünk.
Csütörtökön elkezdődik az őszi szezon.
Holnap, azaz szeptember 3-án, nekikezdünk az őszi menetelésnek. Nem tudjuk mi lesz a vége, de a lelkesedés és a várakozás nagy. Visszatér a mi elveszett Atikánk is, aki a csapat hátsó alakzatában fog gondoskodni arról, hogy kapott góljaink száma csökkenjen.
Első ellenfelünk a Dósafa lesz, akik ellen tavasszal kikaptunk, igaz nem játszottunk alárendelt szerepet. Most szeretnénk visszavágni.
A tavasszal még egy meccset játszottunk, melyen hatalmas meglepetésre 3-1 arányban legyőztük a jóval esélyesebb Senatort. A mérkőzés erős szélben és szemerkélő esőben kezdődött (és nagyjából a végéig kitartott ez az időjárás), ami sokakat visszatartott a megjelenéstől. A kezdés előtt a spori engedélyt adott a meccs lejátszására, bár az ellenfél ez ellen ágált egy kicsit, mivel eggyel kevesebben voltak, de hát ilyen az élet, aki lemarad az kimarad. A kezdés után fel se tűnt hogy egyel kevesebben vannak, ide oda cikáztak támadtak, próbáltak meglepni minket. De a védelem jól zárt, és a félidőig 2-0-ás vezetésre tettünk szert Kovi és Petrányi Söndör góljaival. A fordulás után még egyet vágott a Sanyi, és a 3-0 már bizakodásra adott okot. Amikor az ellenfél szépített, egy kicsit megijedtem, de sikeresen álltuk a rohamokat s lehoztuk a meccset 3-1-gyel, ami azt jelenti, hogy megvan az első győzelmünk.
És most lássuk a tabellát, melyen még mindig 10.-ek vagyunk, de egy esetleges győzelemmel akár el is mozdulhatunk ebből a pozícióból.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)